Első event: Madrid, Film Team

Továbbra sem tudom, hogy minek fordítsam az eventet, mindenesetre holnap lesz az első, így kétésfél hónap után mondjuk már ideje volt. Szóval csak azután tudok beszámolni róla, hogy megvolt.

Mindenesetre a jó hír, hogy Madridban lesz, ahol még nem voltam, elég kíváncsi vagyok. Szóval holnap két újabb élmény, remélem. Persze nem minden fenékig tejfel: reggel ötkor indulunk, 7 óra autózás (ma telepakoltuk a furgont, nem lehet túl gyorsan menni) (vonattal 2 óra 40 perc egyébként, 550 km, 90 euró csak oda), majd berendezzük a helyszínt, 3-kor kezdődik az event (tehát 3 óránk lesz mindent előkészíteni), 3 órán keresztül tart majd, aztán összepakolunk, vissza mindent a furgonba, és remélhetőleg este 8-kor el tudunk szabadulni, jó lenne még világosban látni a várost, legalább egy kicsit. Este a városban leszünk, majd másnap délelőtt indulunk vissza.

Calçotada

Wow.

Ez a mai nap legtöbbet használt szava, már amikor használtam szavakat, mert legtöbbször nem jutottam szóhoz se. Na jó, ez azért túlzás, de nem tudom másképp kifejezni azt, hogy az eddigi élményeket lehet még fokozni. Ez teljesen más jellegű volt, mint mondjuk a sziklamászás vagy a tengerpart vagy a városi romok.

A Calçotada tipikus tarragonai és környéki hagyomány (tehát még csak nem is katalán, hanem annál kisebb területen elterjedt), amikor barátok, családtagok összegyűlnek a kis birtokon (itt: olajfakert volt egy kis tradicionális házzal kemencével és ládafiával) és hatalmas tűzön, hatalmas rácson sütik a póréhagymát szenesre, hogy aztán a szenes tokból kihúzva szószba mártsák és megegyék.

Nem úgy kell elképzelni, mint a szalonnasütést, mert csak öten-hatan sütögettünk, az egész másfél óra alatt megvolt. A kész (fekete) hagymákat mindig újságpapírba csomagoltuk, újakat tettünk a tűzre, és így tovább. Közben mások a szószt csinálták vagy húst sütöttek vagy csak beszélgettek, és az egész végén együtt asztalhoz ültünk és megettük a hagymákat. Majd a húst, volt például hurka is, véres.

A póréhagymának itt most van a szezonja, január-áprilisban itt mindenki ezt csinálja, évente 3-4 különböző társasággal (vagy ugyanazzal) gyűlnek össze és eszik a hagymát, beszélgetnek.

Az egészben az volt a zseniális, hogy helyi emberekkel helyi népszokást próbáltam ki, ami ráadásul tetszett is. Hangulatában a szüret és a szalonnasütés közé tenném. Az, hogy egyáltalán részt vehettem rajta, Chrisnek köszönhető, aki Rosit és engem elhívott a saját barátaihoz, tulajdonképpen nem lehetek elég hálás neki. Most Marcel (új szereplő, sziklát már másztunk együtt) kertjében voltunk, Riudoms mellett, neki is hálás lehetek, de tényleg.

Tarragona reloaded

Ez a város elképesztő, minden nap meg tud lepni. Ma voltam sétálni ("csak úgy" sétálni nem szoktam, vásárolgatni voltam a kínai negyedben, ahová hosszú az út, és más úton mentem, mint jöttem, tehát bejártam a várost). Először is rengeteg ember az utcán, süt a nap, középkori és ókori (!) épületek mindenfelé, tényleg fantasztikus hangulatba kerültem.

Aztán pedig hazafelé (a másik útvonalon (igazából fogalmam sincs, merre mentem és jöttem)) egy komplett római parkot találtam, aminek eddig a létezéséről se tudtam. Padokkal, növényekkel római oszlopokkal és rengeteg római faldarabbal. Csak az a kár, hogy van belépő, így nem igazi park-hangulat, mert kevesen vannak.

Egyébként itt egy NY Times-cikk Tarragonáról.
Itt pedig az onnan származó képek.

Kár, hogy elromlott a fényképezőm, de jön ki az öcsém két hét múlva és hoz másikat.
De itt egy a Flickrről, bár a sok növény és a padok nem látszanak:

Nincs több lazaság a munkahelyen, Andreu kitalálta, hogy ha nincs itt reggelente (ami rendszeresen elöfordul), raktárat kell takarítanunk.

Marokkó + Valencia

Nem is lehet igazán beszámolni róla: egyértelműen az eddigi egyik legnagyobb utazós élményem. Akár "a" legnagyobb is lehetne, de - bár jó volta társaság - csak jobb barátokkal elmenni ilyen helyekre. Vagy bárhova.

Marrákes, repülőtér

Úgy volt, hogy két napot leszünk ott, négyen: Simona, Rosi, Raivis és én. Egyik napot Marrákesre szántuk, a másikat a sivatagban akartuk tölteni. Csakhogy amint megérkeztük, nyilvánvalóvá vált, hogy a sivatagra legalább két nap kell, hiszen hét óra az út csak oda, és persze vissza is. Így gyorsan eldöntöttük, hogy oké, akkor Marrákes kimarad, és csak a másnap estét töltjük ott, a többi időt a sivatagra szánjuk. 

Így hát 90 euróért lett is saját kisbuszunk saját sofőrrel és nekivágtunk a 7 órás útnak a sivatagba. Elképesztő a kulturális sokk: szegénység, apró házak, és mindegyik sárszínű; ahogy a képen is látszik. Még a városokban is, amelyik ház nem sárból készül, befestik. Az egésznek valahogy vadnyugati hangulata volt, a legnagyobb városoknak az utcáin is.

Az Atlasz-hegységen keresztül vezetett az út, 2700 méter magasan, havas hegycsúcsok között.

Egy hegyi falu a semmiben, elképesztő lehet itt élni.

Kilométereken át csak egyenes.

Kisváros a sivatagban egy oázis mentén.

Hatalmas pálmaerdő

Falu a pálmaerdő mellett

Miután megvolt a hétórás út, átszálltunk tevékre, és másfél órát tevegeltünk a sátrakig, ahol meleg teával és vacsorával vártak minket. De előtte kitaláltuk, hogy legurulunk a dűnékről. Erről nincsenek képek, csak videók.

Azt hiszem, ez volt az első dűnénk, amit megláttunk :) Ekkor már nagyon a sivatagban éreztük magunkat. Valójában sose értünk el a homoksivatagig, végig kősivatag volt, a szél csak idehordott pár dűnét. De attól még sivatagi érzés volt.

Egy másik csoport tevékkel. Kicsit illúzióromboló volt, hogy a vezetők nem tevéken mentek, hanem gyalog, nem tudom, ennek mi a gyakorlati haszna. Gondolom, nincs annyi teve.

Planking a dűnén

Itt kapjuk a "welcome tea"-t

A vacsora főtt krumpli, főtt répa és főtt csirkehús volt, de olyan finoman elkészítve, ahogy azelőtt még sose ettem. Aztán másnap egy étteremben is ezt ettem, és ott is elég jó volt. Vettem fűszert Marrákesben, majd megpróbálom :)

Este tábortűz, a vezetők doboltak és énekeltek, elég nemzetközi társaság volt amúgy, találkoztam egy magyar lánnyal is.

Reggel 6.30-kor kelés, napfelkeltenézés

Napfelkelte

Ez volt a táborunk

A sátrunk

A hazafelé tartó út: másnap reggel korán indultunk, 40 percnyi tevegelés után megérkeztünk a kocsihoz, ami elvitt minket ahhoz a kocsihoz, ami elvitt minket Marrákesbe.

A vezetőnk, Mohamed

Útközben a hegyen rengeteg árust láttunk, ez például kaméleont és leguánt akart eladni, de legalábbis pénzt akart azért, hogy lefényképezkedhetünk az állatokkal. A kaméleon, amikor a pulóveremre került, elkezdte átváltoztatni a színét, persze jó lassan.

A Kasbah, ahol a Gladiátort és az Asterixet is forgatták.

Ez a bácsi szerepelt valamelyikben :)

Egy étteremben megálltunk ebédelni: marokkói saláta és a szokásos főtt hús krumplival, zseniális.

Ez a saláta. Szerintem 5 évre elég fűszert vettem hozzá, 10 dkg volt a legkisebb adag :)

A szállásunk Marrákesben

A piac

A főtér

Szintén a főtér - A városra nem sok időnk maradt, csak egy este és az éjszaka, de az bőven elég volt. Persze jó lett volna megnézni a nevezetességeket, de a sivatag biztosan nagyobb élmény volt. Így csak a főtéren és a piacon csavarogtunk, alkudtunk, vásároltunk, kajáltunk. Nagyon turistás az egész, de mégis máshogy, mint Európában. Itt sokkal nyomulósabbak az eladók, meg az egész hely bűzlik és koszos. De persze pont ez adta az élményt.

Az egyik mecset

Este vissza a szállásra, alvás, reggel pedig repülés vissza Valenciába. A kirándulás mérlege egy ellopott Kindle (még Spanyolországban) és egy elromlott fényképező is :(

Valenciában Spanyolország egyik legnagyobb ünnepe, a négynapos Las Fallas kezdődött ekkor, amikor a városban háromszor annyi ember mászkál, mint amennyi elfér, tele van ilyen hungarocellből készült színes szobrokkal, és folyamatosan petárdáznak. De nem ám úgy, mint nálunk, hanem az önkormányzat által megrendelve, mint a tűzijáték. A főtéren, minden nap délután kettőkor három percen keresztül iszonyatos hangerővel szól.

Ilyenek a szobrok, szerte a városban.

Valencia folyóját az 50-es években elterelték a belvárosból, a medrében most park van végig.