London, eső.

Nem. Eddig gyakorlatilag alig esett az eső, amikor esett, akkor is csak kicsit. Olyan még nem volt, hogy tényleg kelljen az esernyő, pedig reggeltől estig úton vagyunk. Egyszer volt, az Oxford-London stoppolás alkalmával, hogy miközben kocsiban voltunk, rákezdett, kb. 15 percig esett is.

Jelenleg is csodásan süt a nap, legutóbb épp a Buckingham Palota előtt, az őrségváltásnál kívántuk, hogy ne sütne úgy a szemünkbe, akkor talán látnánk is valamit.

Mindeközben hallom, hogy otthon milyen csodás esők vannak, nem tudom, valahogy nekem nem klasszikus módon működik ez az időjárás.

Oxford

Tegnap Oxfordban jártunk, nekem bekerült a Top3 közé Siurana és Marokkó mellé. Nem tudom, mit szorított ki, de nem is érdekes. Pont olyan, mint amilyennek elképzeltem, és épp ez volt a meglepő. Nem az volt, hogy hm, hát igen, itt van még egy ódon épület vadszőlővel benőve hatalmas zöld parkkal, hanem tényleg lenyűgözött minden.

Felsétáltunk a város egyik dobjára is, ahonnan az egészet beláttuk. A fotókat nem mi készítettük, olyan is van, csak nehéz előszedni. De megéri, mert most kivételesen azok a jobbak, mert nem találtam olyanokat online, amik átadnák a hangulatot, meg amik pontosan azt fényképezték volna le, ami tetszett. De azért talán ezek alapján is el lehet képzelni.

Odafelé busszal mentünk, visszafelé meg stoppolni próbálkoztunk, de Angliában ez nem divat, mert másfél órányi próbálkozás után vett fel miket valaki, aki Londontól 24 mérföldre tett le minket az autópálya leállósávjában(!). Azt mondta, hogy nemsokára lesz egy lehajtó, de nem tudom, mit gondolt, mert csak egy másik autópálya becsatlakozója volt ott. Úgyhogy jött is az autópályarendészet és eltávolított minket onnan, egészen egy metróállomásig. Úgyhogy szerencsénk volt ezzel is.

London III.

Nos, azt mindenképp sikerült megállapítanunk, hogy Londonra kevés 5 nap. Illetve elég lenne, ha minden nap reggel hatkor kelnénk, és éjfélig aktívkodnánk, de ezt nem akarjuk. Igazából így is elég lesz arra, hogy a kötelezőket letudjuk, de plusz dolgokra, mint például érdekes kiállítások, különleges, eldugott múzeumok és extravagáns boltok, most nem lesz időnk. Még erre sem. Vagy igen, ha kihagyjuk a Buckigham Palotát és a Sohót, a Hyde Parkot, a British Museumot.

Egy utazásban mindig az tetszik a legjobban, amire nem számítunk, és mégis király. Vagy amiről egyáltalán nem is hallottunk még, és még királyabb. Ilyen volt a Camden Market, leírhatatlan szerkezetű piaccal, egy kb. 200 éves halászfalu-jellegű épületegyüttesben, 30 féle nemzet kajájával és rengeteg coolabbnál coolabb csecsebecsével, amik persze nem olcsók.

Aztán ilyen volt Little Venice is, ami szintén Camdenben van, és persze nem olyan, mint Velence, mert lényegében csak egy csatorna, meg egy másik ami abba fut bele, de hangulatilag hasonló, illetve teljesen más, valójában teljesen egyedi, nincs is értelme összehasonlítani.

Ezeken kívül természetesen megnéztük a kötelezőket (a fentebb említetteken kívül). Tower, Tower Bridge, Parlament stb., Oxford Street, Portobello Market, Greenwich, City, Canary Wharf stb.

Még van két nap, és közelében se vagyunk annak, hogy egyáltalán egyszer is elmenjünk mindenhova, hihetetlenül nagy ez a város. Addig is, ha van valami, amit nem említettem, és nem érdemes kihagyni, szóljatok még most :)

London II.

Nos, tegnap már láttunk is valamit a városból: Big Ben, Westminster apátság, messziről a Tower Bridge, ezek mind érdekesek is voltak. Sőt, a Globe Színházban is voltunk, ahol még Shakespeare is fellépett nekünk.

De amik sokkal inkább tetszettek, azok azok a helyek, amiket magunktól fedeztünk fel, csak úgy. Például a Queensway, ahol rengeteg távol-keleti kisbolt és elegáns beülős hely, piac és vízipipázó található egyazon utcában, mindez elég hangulatossá teszi a környéket. Vagy az O2-aréna, amit igazából leírni nem is lehet. Aztán láttunk egy hatalmas, használaton kívüli fémrács-hengert is, valamint az olimpia színhelyét is (messziről). Utaztunk double deckerrel és metróval, sok mindent láttunk, de azért hasznosabban is telhetett volna a nap, az tény. Majd ma.

Piacokra, kiállításokra megyünk, illetve megpróbálunk egy irányított londoni sétát tenni. Este pedig vacsora egy étteremben a szállásadónkkal.

London I.

Megérkeztünk, a Hyde Parkhoz igen közel fogunk lakni egy hétig öcsémmel, Bálinttal Giovanninál, CouchSurfinggel. Nagy lakása van, van saját szobánk és fürdőszobánk, nagyon jófejnek tűnik.

Mivel késő este érkeztünk meg már a reptérre is, egyelőre ennyi az összes londoni élményünk azon túl, hogy láttunk pár double deckert, illetve hogy leintettünk egy londoni taxit, ami azért lássuk be, nagyon menő dolog. Folyt. köv.

Stoppolás V.

Nem túl sok tapasztalatomat osztom meg e sorozatban a stoppolásról, az első rész itt, a második itt, a harmadik itt, a negyedik rész itt található.
A legutóbbi két részben a benzinkutas, illetve az útszéli stoppolásról írtam, most meg ilyen mindenféle, ami eddig kimaradt.

V. rész: Mindenféle

Hitchwiki
Van egy oldal, a hitchwiki.org. Sok hasznos információ van rajta konkrét országokról, városokról, főleg angolul. Meg persze általános szabályok is, az adott ország szokásai, az adott város jó stoppolós pontjai. De ami miatt én leginkább szeretem, az a térkép része. Össz vannak gyűjtve a jó helyek, főleg benzinkutak és parkolók, és minden helyről kis leírás. Hasznos tud lenni, érdemes utazás előtt megnézni, bár azért még elég foghíjas.

Érdemes feladni?
Már két éve stoppolok hosszú távokon, és bár az adott pillanatban mindig ideges vagyok, sőt, olykor-olykor fel is adtam, mert senki nem állt meg (nagyon-nagyon rossz helyre álltam, nem volt táblám és sietnem is kellett volna), ennek ellenére biztos, hogy elvisznek, hacsak nem nagyon rossz helyen állsz. Sokáig azt mondtam, hogy olyan még nem volt, hogy egy óránál többet kellett volna várnom egy fuvarra, ez sajnos azóta 70 percre módosult, de az átlag így is jóval 20 perc alatt van. Nagyon fontos a helyszín, de tapasztalatom szerint még ez sem annyira. Sőt, az időpont se, se az időjárás. Kisebb forgalomnál / esőben / rossz helyen elvileg kisebb az esély, de rossz körülmények között az is elvisz, aki amúgy nem tenné, mivel belegondol, hogy szegény gyereket ki más venné fel esőben / szombat hajnalban / ebben a putri parkolóban.

Mikor stoppolj? Mikor ne?
Gyakorlatilag bármikor, ha el akarsz jutni egy helyről egy másik helyre és nem annyira számít az idő. Mint fentebb írtam, időjárás, kis forgalom nem annyira számít. Ne állj rossz helyre, utazás előtt ellenőrizd a kiindulási helyszínt Google Mapsen. Ha Budapestről Münchenbe mész, az például egy nap. De egy nap Nürnberg is, pedig az messzebb van.

Nyaralni lehet stoppal menni, de nyaralás közben inkább ne.
Leginkább nappal lehet stoppolni, és ez értékes időt vesz el a nyaralásból. Persze ha 100 km-t kell menned, végig autópálya van, akkor meg lehet próbálni, de kis utakon nem jó, met nagyon ritkán mennek az emberek hosszú távokat nem autópályán. Mindenki csak a következő faluig akar majd vinni, így meg egy 100 km-es távra is rámehet az egész napod.

Összegzés
Sokan idegenkednek a stoppolástól, pedig hatalmas élmény. Érdemes kipróbálni, nem olyan nehéz. Csak kell egy kis szabadidő és egy-két külföldre távozott ismerős, akit meg lehet látogatni. Vagy ha haza akarsz menni, például az M3-ason Miskolc felé tudok egy jó benzinkutat. Gyorsabb, mint vonattal.

Stoppolás IV.

Nem túl sok tapasztalatomat osztom meg e sorozatban a stoppolásról, az első rész itt, a második itt, a harmadik itt található.
Az előző bejegyzésben a benzinkutas-autópályás stoppolásról írtam.

IV. rész: Út mellett


Alapvetően nem szeretem ezt a "műfajt", mert nagyon meg kell gondolni, hol stoppolsz pontosan. Nyilván kanyarban nem jó, mert későn vesznek észre, illetve kell, hogy hagyj magad mögött elég helyet lassításra és megállásra.

Ugyanide sorolom az autópályára való felhajtást is. Gyakran, főleg, ha kisvárosból indulsz, nincs a város határában benzinkút, célszerű tehát az autópálya felhajtójára kiállni, itt is olyan helyre, hogy az autós meg tudjon állni. Sajnos ez nem mindig lehetséges, de így is lesz, aki megáll. Még kis forgalom mellett is. Ilyenkor az is elég, ha elvisz a következő benzinkútig, hiszen onnan már nagyobb az esély. Vagy akár (ha régóta állsz már ott, ő meg le akar hajtani a következő lehajtónál, és nincs közben pihenő/benzinkút) vitesd el magad addig, amíg ő megy, csak a lehajtóig. Ott mindig van felhajtó is, hátha az a felhajtó jobb lesz.

Ugyanilyen út mellettinek számít az is, ha ugyan benzinkút vagy parkoló/pihenőhelyen vagy, de nincs kedved megszólítani az embereket. Gyakran van olyan pihenőhely, ami mindkét irányból elérhető, ráadásul jó nagy (étteremnek külön parkoló, esetenként két külön benzinkúttal) ezért itt érdemes lehet inkább a kijárathoz állni, azaz oda, ahol az ezekről a helyekről érkező autók mindegyike már a te irányodba megy. Ilyen helyeken ugyanis sok olyan választ kaptam, hogy pont a másik irányba megy, bocsi. Gyanúsan sokat.

Tábla legyen
Mindenképpen legyen nálad karton és filctoll. Sokat segít, ha szép nagy betűkkel ráírod, hova mész. Néha elég annyi, hogy "autópálya" vagy az út neve. Inkább nagy településeket adj meg, ha messze vagy még, hiszen csak az irány fontos. Hiába mentem múltkor Loosdorfba (nyugat felől), a táblámon Salzburgnál még az állt, hogy Wien, holott Wien jóval túl van Loosdorfon.

Stoppolás III.

Nem túl sok tapasztalatomat osztom meg e sorozatban a stoppolásról, az első rész itt, a második itt található.
A legutóbbi részben általános érvényű ötleteket vagy "szabályokat" írtam le, most elkezdem részletezni a stoppolás kétféle módját, a benzinkutas/parkolós verziót, illetve az útszélit. Utóbbi a következő bejegyzés témája lesz.

III. rész: Benzinkúton, parkolóban

Én ezt jobban szeretem, tapasztalataim szerint nagyobb eséllyel vesznek fel, ha látják rajtad közelről is, hogy semmi gond nincs veled. Alapvetően nagyon bizalmatlanok az emberek, bárki, aki fölvesz, azt szokta mondani, hogy általában nem vesz fel stoppost, mert olyan sok rossz történetet hall. Az, hogy engem felvett, csak kivétel volt. Aztán amikor megkérdezem, hogy például, akkor persze nem tud ilyet mondani, csak hallott valakitől valamit egyszer...

"Gátlástalanul", de legalábbis szégyenérzet nélkül oda kell menni mindenkihez, aki láthatóan egyedül van (esetleg ketten vannak, esetleg hárman), és szimpatikus. De ez se igazán fontos, nyilván egy szakadt bárkihez ne menj oda, de sose szabad azt gondolni, hogy attól, mert vagány kocsija van, vagy úgy van öltözve, vagy "olyan a feje", nem fog elvinni. Engem eddig teljesen vegyes emberek vittek, volt köztük nagyon gazdag (parlamenti képviselő, vállalkozó, repülőtervező mérnök), és csóró is. Általában azok, akik gyerekkel vannak, szintén nem valószínű, hogy elvisznek, de ilyenre is volt példa. Én csak akkor kérdezem meg őket, ha már nagyon régóta állok, és kétségbe vagyok esve :)

Pontosan így
A lényeg: oda kell menni a kiszemelthez, szépen köszönni, majd rögtön a tárgyra térni, hogy ne haragudjon, nem véletlenül Libanon felé utazik véletlenül pont? Ha nem, jó utat kívánni, és elmenni. Ha meg igen, illedelmesen megkérdezni, hogy nem-e vinne-e el esetleg, ha már úgyis.

Benzinkúton érdemes a tankolás elején odamenni, hogy legyen ideje gondolkodni rajta, és esetleg, ha az elején azt is mondja reflexből, hogy nem, lehet, hogy mire fizetett, meggondolja magát. Volt már ilyenem is. Parkolóban viszont inkább akkor megyek oda, amikor szállnak vissza a kocsiba, mert lehet, hogy még félóráig ott lesznek, és azt nyilván nem akarom megvárni. Meg ők is rendszerint azzal utasítanak el, hogy hát, nem tudják, mennyi ideig fognak itt állni. Olyan is volt, hogy mondtam ilyenkor, hogy oké, akkor azért próbálkozom addig, de visszamentem végül hozzájuk, és a pihenésük után elvittek.

Stoppolás II.

Nem túl sok tapasztalatomat osztom meg e sorozatban a stoppolásról, az első rész itt.

II. rész: Hogyan kell/lehet stoppolni?

Benzinkúton vagy útszélen
Kétféleképpen lehet stoppolni (legalábbis én ezt a két változatot ismerem): út szélén állva, illetve benzinkútnál/parkolóban az autópálya mentén, közvetlenül megszólítva az embereket. Ezeket bővebben kifejtem a következő részekben, most inkább általános "szabályokról" írok.

Hozzátartozik, hogy én eddig nagyrészt Németországban, Ausztriában és Magyarországon stoppoltam, de az alábbiak szerintem mégiscsak valamennyire általános ötletek.

Térkép legyen

Ami még általános, és mindkét "típusra" igaz: érdemes ismerni a térképet legalább kicsit. Nem árt, ha viszel magaddal, legalább egy sematizált változatot, akár Google Mapsból kinyomtatva, hogy ha mondjuk Linzbe mennél Münchenből, és azt mondja, hogy nem jó sajnos, mert "csak" Welsig megy, amiről fogalmad sincs, hol van, akkor meg tudd nézni, vagy meg tudd kérni, hogy mutassa meg, hol van. Például Wels Linzhez 30 km, ami már nem nagy táv, ha Münchentől odáig elvitt. De én mondjuk mindig térkép nélkül vágok neki, tehát nem egetverően fontos, de mindig bosszankodom is utólag, hogy ej, de jó lett volna.

Beszélgessek?
Fontos még, hogy viselkedj a kocsiban. Bár téged már elvisz, fontos, hogy jó benyomást alakíts ki a stopposokról. Ha beszélgetni akar (láthatólag kérdez, érdeklődik), akkor te is érdeklődj, kérdezz, válaszolj. Ez a gyakoribb. Olyan is van, hogy csak felvesz, és utána szótlanul ültök, ilyenkor is lehet 1-2 kérdéssel próbálkozni, de ha úgy sem akar, hát nem beszél. Akkor üljetek szótlanul, nincs abban semmi rossz.

Hova üljek?
Alapvetően nem szokott senkinek baja lenni azzal, ha az anyósülésre ülök, még eddig senki sem szólt, hogy hé, mit képzelek. Parkolóban azért megkérdezem, de az út mentén eleve azt az ajtót nyitom ki, tehát oda ülök be.

Milyen nyelven?
Német nyelvterületen német rendszámú autóst németül szoktam megszólítani. Nincsenek tapasztalataim, hogy ők mennyire beszélnek angolul, de általában valamit biztosan makognak. Nyilván nagyobb az esély, ha németül beszél velük az ember, de ha valakiben eleve van hajlandóság, akkor angolul is segíteni fog neked. Franciaországban is stoppoltam már, és ott is felvettek, pedig franciául nem beszélek egy szót se. Sőt, Olaszországban is, ott pedig a fickó még angolul se tudott. Megkérdeztem, hogy "Lecce?", azt mondta "Si". És elvitt.

Stoppolás I.

Már régóta akarok egy ilyen posztot írni, úgy gondoltam, ideje összeszedni a legfontosabb gondolataimat a témában, akár saját magamnak, akár bárki okulására, aki stoppolni szeretne. Nem mintha olyan nagyon tapasztalt lennék, mert kevés országban stoppoltam, gyakorlatilag csak a Németország-Ausztria-Magyarország "tengelyen", de ezzel a tapasztalattal most már bárhova el mernék indulni.

A posztból azonban jó hosszú írás lett, úgyhogy inkább egy minisorozatot csináltam, az úgy befogadhatóbb. Ez még csak ilyen bevezető rész, később konkrétumok is lesznek.

I. rész: Miért jó stoppolni?

Alapvetően két célból választhatja az ember a stoppolást a tömegközlekedéssel szemben: olcsóbb és kalandosabb. Nekem személy szerint előbbi fontosabb szempont, ezért is szoktam.

Viszont amivel nem lehet vádolni a stoppolást, hogy lassú. Igaz ugyan, hogy néha fél órát, órát is kell várni egy fuvarra, de a szünetek közötti néha 160-as sebesség bőven behozza a hátrányt. Nagyjából tehát ugyanannyi idő, mintha tömegközlekedéssel menne az ember, de ki lehet fogni gyorsabban is. Lassabban még soha nem értem oda sehova.

Hátránya, hogy fárasztó. Sokkal kényelmesebb 60 eurós vonatjegyet venni Münchenbe, kényelmesen leülni az ülésbe és olvasgatni, nézni a tájat, vagy aludni, de akkor is sajnálja rá az ember a pénzt, ha ingyen is meg lehet oldani. De persze, baromi jó mindenféle emberrel találkozni stoppolás közben, beszélgetni, tényleg nagyon élvezem ezt az oldalát, de ha az a célom, hogy eljussak A-ból B-be, elfáradok, mire megérkezem. Míg a vonaton például ki tudnám aludni magam.

Szóval én akkor szoktam stoppolni, ha nem vagyok időhöz kötve, illetve ha például munka hiányában eleve kalkulálhatok azzal, hogy mondjuk pénteken utazom, hétvégén ott vagyok, hétfőn meg visszaút. Éjszaka nyilván nem lehet stoppolni.

Ausztria

Hirtelen elmentünk anyukámmal Ausztriába pénteken. Illetve ő ment egy hétre (dolga volt), én meg kikísértem. Ebből még önmagában nem született volna bejegyzés, ami miatt mégis, az a környezet. Előző nap leesett ugyanis az első hó az Alpokban, így egész Karintia és Salzburg tartomány hegyei hóval borítottak. Sosem jártam még Ausztriában úgy, hogy a hegyek alja gyönyörű zöld, míg a tetejük havas. De úgy rendesen havas.

Mindez kb. 300 km-en keresztül, folyamatosan, minden egyes (megfelelő magasságú) heggyel. Nem győztünk álmélkodni.

Másnap reggel pedig indultam is haza stoppal, ami most kifejezetten kellemetlen tortúra volt, ugyanis Zell am Seeből Sankt Pöltenig 7(!) autóval jutottam el, holott máskor egy München-Budapest távra 4-5 autó jut.

St. Pölten mellett Marciékat látogattam meg (ha már úgyis Ausztriában voltam), elmentünk kirándulni egyet a közeli Aggstein várához, ahonnan elég szép kilátás nyílt a Dunára.

Másnap pedig még egy kis stoppolás Bécsig, ahonnan már busszal jöttem haza, 3300 forintért nem volt kedvem stoppolni. Azért fárasztó sportág az is.

Castells

Egy érdekes hagyomány Katalóniából. Sajnos élőben nem volt szerencsém látni ilyet, épületes látvány lehet.

Összedőlt egy épület

Kb. 50 méterre a lakásomtól, minden nap itt megyek dolgozni.

Végnapok

Tegnap kezdődött az utolsó hetem a cégnél, de valójában még hétfőn is be kell jönnöm, ráadásul aznap egy nagy rendezvény lesz Barcelonában (300 résztvevő 30 iPad segítségével fog versenyezni csapatokban). Aztán, pont egy hét múlva kedden jönnek Lilláék egy hétre, erre már készülök pár hónapja, elvileg nagyon jó lesz, csak az eső ne essék. Bérelünk kocsit és bejárjuk a környéket, meg persze sokat strandolunk és rengeteg sört iszunk (nem) (de). Miután hazamennek, még 3 napig itt maradok, amikor továbbra is dolgoznom kell, mert be kell pótolni a kimaradt napokat (miért nincs a gyakornokoknak fizetett szabadság?).

Szóval a közelgő rendezvény miatt most stresszesebb a helyzet a cégnél, ráadásul ilyen rendezvénye még nem volt a cégnek, mindent jó alaposan meg kell szervezni, de ezen a ponton, hogy már 6 hónapja kint vagyok, nem tudom élvezni már ezt se. A kiadott utasítások továbbra sem pontosak, sokszor nem tudjuk, mit kell csinálnunk, de utána meg mi vagyunk lecseszve, hogy akkor mit csináltunk egész nap. Lényegében tehát nagyon abba akarom már hagyni.

Minden más rendben van, azért nem is írtam, mert nem volt mit. Utazni se mentünk, rendezvény se volt, még az Eb se volt különösebben érdekes, mármint hiába nyertek a spanyolok, ez itt Katalóniában nem vált ki különösebb izgalmakat. Ami érdekes történt itt velem, az megtörtént az első 4 hónapban. Most már csak várok. Július 20-án megyek haza.

Vitorlázás

Legutóbbi élmény pedig egy vitorlázás Andreu hajóján, amit pár nappal azelőtt részletesen kitakarítottunk (ami azt jelentette, hogy egy makulátlanul rendben lévő hajóról leszedtük a maximum hártyavékony rozsdát a fém részekről, magasnyomású tisztítóval (magyarul sterimo) és kefével végigmentünk a felfújható csónakon, nagyjából ennyire emlékszem, de ezt olyan részletességge kellett tennünk, hogy az volt a cél, hogy olyan legyen a hajó, mintha új lenne).

A vitorlázás a szokásos Andreu-féle időszámítás jegyében telt: szabadnapot kaptunk ugyan aznapra (ilyen mondjuk nem volt még), de azt mondta, hogy egy ügyféllel vitorlázik kb. 12-től max. délután négyig, tehát induljunk el Tarragonából 12-kor (nem értettük, ebből hogy következhetett a tehát, mivel Tarragona-Barcelona 1 óra kocsival). Nyilván inkább kettőkor indultunk el, és csodák csodájára este hatkor már a vízen is voltunk :)

Motorral indultunk, aztán mikor elég messzire elmentünk, visszafelé kikapcsoltuk a motort és csak vitorláztunk. Azt hittem, hogy ez valami megerőltető feladat lesz, segíteni kell a vitorlát felhúzni, meg minden fordulásnál átváltani a keresztrudat, vagy ilyenek, de semmi, minden automatikusan ment, automata pilótára kapcsoltunk, és gyakorlatilag semmi dolgunk nem volt. Andreu bement aludni, mi meg kint őrködtünk, meg néha állítgattunk az irányon, de ez is teljesen automatizált volt.

Azért a látvány este tíz körül nem volt semmi:

A hajó elején állva egyfajta flow-élmény is volt, nagyon megtetszett a dolog. Ha nem is annyira, mint a sziklamászás.

Külön érdekesség, senki nem csinálná meg, de Andreu halál nyugalommal, napszemüvegben, félmeztelenül behajtott Barcelona legnépszerűbb kikötőjébe, ahol turisták százai fotóztak minket, ahogy végigaraszolunk a part mentén. Ők integettek, mi visszaintegettünk, az egész nekünk poén volt, de Andreu valahogy teljesen természetesnek vette a flancolást :)

Legutóbbi rendezvények

Azt hiszem, három rendezvényt hagytam ki (de már az is furcsa, hogy módom nyílik mindegyikről beszámolni, annyira kevés van): volt egy graffitis, amikor egy cég vagy konferencia résztvevői délutáni mulatságukban 10 nagy farostlemez-táblát festenek le meghatározott koncepció szerint.

Aztán egy másik rendezvény arról szólt, hogy a csapatoknak különböző feladatokat kellett teljesíteniük rotációban, kb. mint egy nagyvetélkedő ivás nélkül. De a feladatok is jók voltak. A képen látható például arról szólt, hogy meghatározott idő alatt minél többször kell eljuttatni a deszkán álló két csapattagot a mező egyik végéből a másikba, a teniszlabdák, a hokiütők és az evezőlapátok segítségével úgy, hogy a deszka ne érintse a játékteret.

A harmadik rendezvényre lebetegedtem, de én hülye azért elmentem Barcelonába, és végigfeküdtem-fetrengtem-aludtam az egészet a dögmeleg kocsiban, ráadásul a szülinapomon. Mindenesetre az pedig kincskeresős-városban kóborlós-állomásos játék volt, biztos jó lehetett.

PortAventura

Európa egyik legjobb vidámparkja, itt van többek között Európa legmagasabb hullámvasútja, az egyik leggyorsabbja, az egyik legmagasabb szabadeséses tornya, és lehetne sorolni. És itt van a szomszédban az egész.

Sokáig sok koncepció volt, hogyan menjünk el, kik jönnek, mikor menjünk, aztán egyszer csak fogtuk magunkat és elmentünk. Az ára 44 euró, de sikerült 36 euróból megúszni, viszont nem ondhatnám, hogy teljesen megérte.

Vasárnap volt, és hatalmas tömeg, ezért minden attrakciót egyszer próbáltunk ki, mivel 1-1,5 órás sorbanállás volt mindenhol. A képen a Shambala nevű hullámvasúthoz vezető sor kb. egynegyede látható.

Összességében nagyon hamar elment a nap, de azért megérte, mert soha nem ültem még ilyen nagyságrendű szörnyetegeken, csak filmekből láttam őket, így nagy élmény volt. De lehet, hogy érdemes lesz megismételni pár hét múlva, hétköznap.

Gyereknap

Megint régen nem írtam, tervezek egy közepesen hosszú összefoglalót fényképekkel, de ma, gyereknapon hova máshova is mennék, mint egész napos vidámparkozásra PortAventurában.

Na, ide is megjött a nyár.

Október 11-18: London, öcsémmel, gyorsan ki is cseréltem a háttérképemet itten.

Idöjárás Katalóniában

Ezt is megértük, itt felhös égbolt, 16 fok, és nem is lesz nagyon több nappal sem, otthon meg már most 19º, és ugye a 30 fok se lehetetlen.

Azt megtudtam, hogy a nyár, bár átlaghömérsékletre melegebb itt, mint otthon, mivel itt mindig süt a nap, de 30 fok fölé nem nagyon kúszik a hömérö higanyszála, azaz nyáron rendszeresen elö fog fordulni hasonló, hogy otthon 38 fokban fulladoztok, itt pedig 28-ban éppen hogy nem fázunk :)

1 hónapnyi összefoglalás

Hú, több, mint egy hónapja nem írtam, pedig sok minden történt. Gyorsan összefoglalom.

Itt volt öcsém 4 napig, nagyon jó volt, béreltünk robogót, mentünk mindenfelé. Utolsó napján a tengerparton a sziklákon végigtúráztunk Torredembarrától Tarragonáig (nem ezen az útvonalon, hanem közvetenül a tengerparton), ami csak 15 km, de sziklákon átkelve ez sokkal többnek tünt. Gyönyörü napsütésben, kicsit fürödtünk is, nagy élmény volt.

Megvolt a második rendezvény, "Graffiti Experience", Barcelonában, 70 fönek. 7 csapatban kellett kétméteres táblákra fújniuk egy elöre elkészített mintázatot, kb. egy óra alatt meg is voltak vele. De ehhez nekünk elözö nap össze kellett készíteni mindent, aznap reggel 10-kor már Barcelonában kellett lenni, és éjfélre értünk haza.

Megvolt a harmadik rendezvény is, épp tegnapelött, Sailing Regatta, azaz vitorlásverseny, amiböl én speciel sokat nem láttam, mert 4 órán keresztül a cuccokra vigyáztam a kikötöben, de a kezdeti elöadáson (amit Andreu tartott, elég jól) részt vettem, és az elökészületek ehhez is sok idöt vettek igénybe. Aztán vagy a 4 óra napozás, vagy a megevett két szendvics hatására beteg lettem, tegnap nem is jöttem dolgozni, még ma is hasogat a fejem.

Első event: Madrid, Film Team

Továbbra sem tudom, hogy minek fordítsam az eventet, mindenesetre holnap lesz az első, így kétésfél hónap után mondjuk már ideje volt. Szóval csak azután tudok beszámolni róla, hogy megvolt.

Mindenesetre a jó hír, hogy Madridban lesz, ahol még nem voltam, elég kíváncsi vagyok. Szóval holnap két újabb élmény, remélem. Persze nem minden fenékig tejfel: reggel ötkor indulunk, 7 óra autózás (ma telepakoltuk a furgont, nem lehet túl gyorsan menni) (vonattal 2 óra 40 perc egyébként, 550 km, 90 euró csak oda), majd berendezzük a helyszínt, 3-kor kezdődik az event (tehát 3 óránk lesz mindent előkészíteni), 3 órán keresztül tart majd, aztán összepakolunk, vissza mindent a furgonba, és remélhetőleg este 8-kor el tudunk szabadulni, jó lenne még világosban látni a várost, legalább egy kicsit. Este a városban leszünk, majd másnap délelőtt indulunk vissza.

Calçotada

Wow.

Ez a mai nap legtöbbet használt szava, már amikor használtam szavakat, mert legtöbbször nem jutottam szóhoz se. Na jó, ez azért túlzás, de nem tudom másképp kifejezni azt, hogy az eddigi élményeket lehet még fokozni. Ez teljesen más jellegű volt, mint mondjuk a sziklamászás vagy a tengerpart vagy a városi romok.

A Calçotada tipikus tarragonai és környéki hagyomány (tehát még csak nem is katalán, hanem annál kisebb területen elterjedt), amikor barátok, családtagok összegyűlnek a kis birtokon (itt: olajfakert volt egy kis tradicionális házzal kemencével és ládafiával) és hatalmas tűzön, hatalmas rácson sütik a póréhagymát szenesre, hogy aztán a szenes tokból kihúzva szószba mártsák és megegyék.

Nem úgy kell elképzelni, mint a szalonnasütést, mert csak öten-hatan sütögettünk, az egész másfél óra alatt megvolt. A kész (fekete) hagymákat mindig újságpapírba csomagoltuk, újakat tettünk a tűzre, és így tovább. Közben mások a szószt csinálták vagy húst sütöttek vagy csak beszélgettek, és az egész végén együtt asztalhoz ültünk és megettük a hagymákat. Majd a húst, volt például hurka is, véres.

A póréhagymának itt most van a szezonja, január-áprilisban itt mindenki ezt csinálja, évente 3-4 különböző társasággal (vagy ugyanazzal) gyűlnek össze és eszik a hagymát, beszélgetnek.

Az egészben az volt a zseniális, hogy helyi emberekkel helyi népszokást próbáltam ki, ami ráadásul tetszett is. Hangulatában a szüret és a szalonnasütés közé tenném. Az, hogy egyáltalán részt vehettem rajta, Chrisnek köszönhető, aki Rosit és engem elhívott a saját barátaihoz, tulajdonképpen nem lehetek elég hálás neki. Most Marcel (új szereplő, sziklát már másztunk együtt) kertjében voltunk, Riudoms mellett, neki is hálás lehetek, de tényleg.

Tarragona reloaded

Ez a város elképesztő, minden nap meg tud lepni. Ma voltam sétálni ("csak úgy" sétálni nem szoktam, vásárolgatni voltam a kínai negyedben, ahová hosszú az út, és más úton mentem, mint jöttem, tehát bejártam a várost). Először is rengeteg ember az utcán, süt a nap, középkori és ókori (!) épületek mindenfelé, tényleg fantasztikus hangulatba kerültem.

Aztán pedig hazafelé (a másik útvonalon (igazából fogalmam sincs, merre mentem és jöttem)) egy komplett római parkot találtam, aminek eddig a létezéséről se tudtam. Padokkal, növényekkel római oszlopokkal és rengeteg római faldarabbal. Csak az a kár, hogy van belépő, így nem igazi park-hangulat, mert kevesen vannak.

Egyébként itt egy NY Times-cikk Tarragonáról.
Itt pedig az onnan származó képek.

Kár, hogy elromlott a fényképezőm, de jön ki az öcsém két hét múlva és hoz másikat.
De itt egy a Flickrről, bár a sok növény és a padok nem látszanak:

Nincs több lazaság a munkahelyen, Andreu kitalálta, hogy ha nincs itt reggelente (ami rendszeresen elöfordul), raktárat kell takarítanunk.

Marokkó + Valencia

Nem is lehet igazán beszámolni róla: egyértelműen az eddigi egyik legnagyobb utazós élményem. Akár "a" legnagyobb is lehetne, de - bár jó volta társaság - csak jobb barátokkal elmenni ilyen helyekre. Vagy bárhova.

Marrákes, repülőtér

Úgy volt, hogy két napot leszünk ott, négyen: Simona, Rosi, Raivis és én. Egyik napot Marrákesre szántuk, a másikat a sivatagban akartuk tölteni. Csakhogy amint megérkeztük, nyilvánvalóvá vált, hogy a sivatagra legalább két nap kell, hiszen hét óra az út csak oda, és persze vissza is. Így gyorsan eldöntöttük, hogy oké, akkor Marrákes kimarad, és csak a másnap estét töltjük ott, a többi időt a sivatagra szánjuk. 

Így hát 90 euróért lett is saját kisbuszunk saját sofőrrel és nekivágtunk a 7 órás útnak a sivatagba. Elképesztő a kulturális sokk: szegénység, apró házak, és mindegyik sárszínű; ahogy a képen is látszik. Még a városokban is, amelyik ház nem sárból készül, befestik. Az egésznek valahogy vadnyugati hangulata volt, a legnagyobb városoknak az utcáin is.

Az Atlasz-hegységen keresztül vezetett az út, 2700 méter magasan, havas hegycsúcsok között.

Egy hegyi falu a semmiben, elképesztő lehet itt élni.

Kilométereken át csak egyenes.

Kisváros a sivatagban egy oázis mentén.

Hatalmas pálmaerdő

Falu a pálmaerdő mellett

Miután megvolt a hétórás út, átszálltunk tevékre, és másfél órát tevegeltünk a sátrakig, ahol meleg teával és vacsorával vártak minket. De előtte kitaláltuk, hogy legurulunk a dűnékről. Erről nincsenek képek, csak videók.

Azt hiszem, ez volt az első dűnénk, amit megláttunk :) Ekkor már nagyon a sivatagban éreztük magunkat. Valójában sose értünk el a homoksivatagig, végig kősivatag volt, a szél csak idehordott pár dűnét. De attól még sivatagi érzés volt.

Egy másik csoport tevékkel. Kicsit illúzióromboló volt, hogy a vezetők nem tevéken mentek, hanem gyalog, nem tudom, ennek mi a gyakorlati haszna. Gondolom, nincs annyi teve.

Planking a dűnén

Itt kapjuk a "welcome tea"-t

A vacsora főtt krumpli, főtt répa és főtt csirkehús volt, de olyan finoman elkészítve, ahogy azelőtt még sose ettem. Aztán másnap egy étteremben is ezt ettem, és ott is elég jó volt. Vettem fűszert Marrákesben, majd megpróbálom :)

Este tábortűz, a vezetők doboltak és énekeltek, elég nemzetközi társaság volt amúgy, találkoztam egy magyar lánnyal is.

Reggel 6.30-kor kelés, napfelkeltenézés

Napfelkelte

Ez volt a táborunk

A sátrunk

A hazafelé tartó út: másnap reggel korán indultunk, 40 percnyi tevegelés után megérkeztünk a kocsihoz, ami elvitt minket ahhoz a kocsihoz, ami elvitt minket Marrákesbe.

A vezetőnk, Mohamed

Útközben a hegyen rengeteg árust láttunk, ez például kaméleont és leguánt akart eladni, de legalábbis pénzt akart azért, hogy lefényképezkedhetünk az állatokkal. A kaméleon, amikor a pulóveremre került, elkezdte átváltoztatni a színét, persze jó lassan.

A Kasbah, ahol a Gladiátort és az Asterixet is forgatták.

Ez a bácsi szerepelt valamelyikben :)

Egy étteremben megálltunk ebédelni: marokkói saláta és a szokásos főtt hús krumplival, zseniális.

Ez a saláta. Szerintem 5 évre elég fűszert vettem hozzá, 10 dkg volt a legkisebb adag :)

A szállásunk Marrákesben

A piac

A főtér

Szintén a főtér - A városra nem sok időnk maradt, csak egy este és az éjszaka, de az bőven elég volt. Persze jó lett volna megnézni a nevezetességeket, de a sivatag biztosan nagyobb élmény volt. Így csak a főtéren és a piacon csavarogtunk, alkudtunk, vásároltunk, kajáltunk. Nagyon turistás az egész, de mégis máshogy, mint Európában. Itt sokkal nyomulósabbak az eladók, meg az egész hely bűzlik és koszos. De persze pont ez adta az élményt.

Az egyik mecset

Este vissza a szállásra, alvás, reggel pedig repülés vissza Valenciába. A kirándulás mérlege egy ellopott Kindle (még Spanyolországban) és egy elromlott fényképező is :(

Valenciában Spanyolország egyik legnagyobb ünnepe, a négynapos Las Fallas kezdődött ekkor, amikor a városban háromszor annyi ember mászkál, mint amennyi elfér, tele van ilyen hungarocellből készült színes szobrokkal, és folyamatosan petárdáznak. De nem ám úgy, mint nálunk, hanem az önkormányzat által megrendelve, mint a tűzijáték. A főtéren, minden nap délután kettőkor három percen keresztül iszonyatos hangerővel szól.

Ilyenek a szobrok, szerte a városban.

Valencia folyóját az 50-es években elterelték a belvárosból, a medrében most park van végig.