Ez a mai nap legtöbbet használt szava, már amikor használtam szavakat, mert legtöbbször nem jutottam szóhoz se. Na jó, ez azért túlzás, de nem tudom másképp kifejezni azt, hogy az eddigi élményeket lehet még fokozni. Ez teljesen más jellegű volt, mint mondjuk a sziklamászás vagy a tengerpart vagy a városi romok.
A Calçotada tipikus tarragonai és környéki hagyomány (tehát még csak nem is katalán, hanem annál kisebb területen elterjedt), amikor barátok, családtagok összegyűlnek a kis birtokon (itt: olajfakert volt egy kis tradicionális házzal kemencével és ládafiával) és hatalmas tűzön, hatalmas rácson sütik a póréhagymát szenesre, hogy aztán a szenes tokból kihúzva szószba mártsák és megegyék.
Nem úgy kell elképzelni, mint a szalonnasütést, mert csak öten-hatan sütögettünk, az egész másfél óra alatt megvolt. A kész (fekete) hagymákat mindig újságpapírba csomagoltuk, újakat tettünk a tűzre, és így tovább. Közben mások a szószt csinálták vagy húst sütöttek vagy csak beszélgettek, és az egész végén együtt asztalhoz ültünk és megettük a hagymákat. Majd a húst, volt például hurka is, véres.
Az egészben az volt a zseniális, hogy helyi emberekkel helyi népszokást próbáltam ki, ami ráadásul tetszett is. Hangulatában a szüret és a szalonnasütés közé tenném. Az, hogy egyáltalán részt vehettem rajta, Chrisnek köszönhető, aki Rosit és engem elhívott a saját barátaihoz, tulajdonképpen nem lehetek elég hálás neki. Most Marcel (új szereplő, sziklát már másztunk együtt) kertjében voltunk, Riudoms mellett, neki is hálás lehetek, de tényleg.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése