Továbbra sem tudom, hogy minek fordítsam az eventet, mindenesetre holnap lesz az első, így kétésfél hónap után mondjuk már ideje volt. Szóval csak azután tudok beszámolni róla, hogy megvolt.
Mindenesetre a jó hír, hogy Madridban lesz, ahol még nem voltam, elég kíváncsi vagyok. Szóval holnap két újabb élmény, remélem. Persze nem minden fenékig tejfel: reggel ötkor indulunk, 7 óra autózás (ma telepakoltuk a furgont, nem lehet túl gyorsan menni) (vonattal 2 óra 40 perc egyébként, 550 km, 90 euró csak oda), majd berendezzük a helyszínt, 3-kor kezdődik az event (tehát 3 óránk lesz mindent előkészíteni), 3 órán keresztül tart majd, aztán összepakolunk, vissza mindent a furgonba, és remélhetőleg este 8-kor el tudunk szabadulni, jó lenne még világosban látni a várost, legalább egy kicsit. Este a városban leszünk, majd másnap délelőtt indulunk vissza.
2 megjegyzés:
Rendezvény?:)
persze hogy ez lenne, de szerintem az gagyi, mert ezek aktív csapatépítő foglalkozások
nekem a rendezvényről egy passzív valami jut eszembe
de lehet, hogy én nem vagyok tisztában a rendezvény szó jelentésével (mármint tényleg lehet)
Megjegyzés küldése